történet

 

Nem kis büszkeséggel állítható, hogy az ország valamennyi fizika tanszéke, intézete közül a miénk tekint vissza a legrégibb múltra. Egyetemünk elődjét III. Károly király rendeletére 1735-ben Selmecbányán alapították. A Bányászati–Kohászati Tanintézet (1762-től Akadémia) célja bánya-, kohó- és pénzverő tisztek képzése volt. A mai Fizika Intézet elődjének tekinthető matematika–fizika–mechanika tanszék az Akadémia második tanszékeként 1765-ben kezdte meg működését Nikolaus Poda vezetésével. Ő írta le először tudományos megközelítéssel az akkor világszerte ismert selmeci bányagépeket.

Az 1770-ben kelt tantervi utasításban (Systema Academiae Monastica) olvashatunk arról, hogy a fizikát mint tantárgyat a hároméves képzés első évében oktatták, a következő témaköröket érintve: Kísérleti fizika, Mechanika, Hidrosztatika, Aerometria és hidraulika, Optika alapelvei („amennyire ez a bányaméréshez szükséges”). A kurzus célja a bányászati-kohászati tudományokhoz szükséges fizikai alapok elsajátítása volt. Elméleti és gyakorlati oktatás folyt, de „csak olyan feladatokkal és példákkal, melyek a bányászatban és a kohászatban szokásos műveletek körébe vágnak”.

Az akadémia első oktatói a kor nemzetközi hírű professzorai voltak, akik külföldi egyetemeken és főiskolákon alapozták meg természettudományos műveltségüket, és hosszabb-rövidebb selmeci működés után más egyetemeken, vagy a bécsi udvari kamaránál folytatták pályafutásukat. Más országból is jöttek professzorok és tudósok, például több hónapon át a selmeci laboratóriumokban dolgozott Alessandro Volta is.

Egyetemünk több mint két és fél évszázados története során számtalanszor szervezték át az oktatást, változtatták meg a tanintézet nevét. Az erdészeti képzés 1808-ban indult be, s az akadémia neve 1846-tól Bányászati és Erdészeti Akadémia lett. A tudomány és a technika fejlődésével a fizika tananyag is változott. 1809-ben a logikát, matematikát és fizikát magába foglaló „filozófiai kurzus” keretein belül már tizennyolc fizikával kapcsolatos témakört oktattak, melyek között már ott találjuk az elektromosságot, mágnességet, galvanizmust is. Christian Doppler 1847-ben professzori kinevezést nyert a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia matematika–fizika–mechanika tanszékére, bányatanácsosi ranggal, a kor magyarosító szokásának megfelelően a Christian helyett Keresztély keresztnévvel.

A pesti HETILAP 1848. január 14-i száma a selmeci „bányász- és erdész académiáról” többek között a következőket írja: „a mathematika, természet- és erőtan székére, Prágából, Doppler Keresztély hívatott meg.”

Az 1848. május 13-án felvett jelenléti íven az akadémia igazgatósága részéről Beniczky Lajos kormánybiztos, valamint Bachmann József, Adriányi János, Pettkó János, Schwarz Ignác professzorok és Müller Béla mellett Doppler Keresztély professzor, bányatanácsnok is szerepel. A szabadságharc alatt az akadémián is kiéleződtek a nemzeti ellentétek, melyek hatására 133 német és cseh-morva hallgató távozott az intézetből. Számukra szervezték meg később Leobenben és Pribramban a selmecihez hasonló oktatási feladatokat ellátó felsőfokú tanintézeteket. A szabadságharc leverése után az akadémia léte egészen a kiegyezésig veszélyben forgott. Akkor újabb reformokat vezettek be. 1866–72-ig a fizikát a Matematika–Mechanika–Általános Gépszerkezettan Tanszéken oktatták, mely 1872-ben kettévált Matematika és Elemző erőműtan–szilárdságtan (röviden Erőműtan) Tanszékre. Ez utóbbinak akkori vezetője Hermann Emil volt, aki 1869-től az akadémián az elsők között adott elő magyar nyelven. (1868-tól volt az oktatás hivatalos nyelve a magyar.) Az 1885-ben megjelent Technikai mechanika és az 1894-ben megjelent Szilárdságtan című két munkája alapján őt tekintik a magyar nyelvű műszaki mechanikai irodalom úttörőjének. 1904-ben újra átszervezték az oktatást, ekkor az akadémia neve Bányászati és Erdészeti Főiskola lett. Ekkor vált ki az Erőműtan Tanszékből a Fizika–Elektrotechnika Tanszék, mely nevét 1949-ig meg is őrizte. A tanszék talán legnagyobb alakja Boleman Géza volt, aki 1904–1947-ig vezette a tanszéket, miközben három cikluson át a rektori teendőket is ellátta. 1917-ben megjelent Elektrotechnika című tankönyve szintén a magyar műszaki szakirodalom egyik úttörő munkája: három és fél évtizeden át az egyetlen magyar nyelvű könyv, mely a tárgykört az egyetemi oktatásnak megfelelő szinten és részletességgel tárgyalja. Boleman Gézát 1961-ben a Magyar Elektrotechnikai Egyesület díszelnökévé választotta. Emlékét ma szobor őrzi az egyetem botanikus kertjében. A selmeci időszak kiemelkedő fizikusai között meg kell említeni Kármán Tódor nevét, aki 1912 őszétől az alkalmazott matematika tanszék vezető tanára volt. A laboratóriumok állapota és felszereltsége viszont nem felelt meg saját kutatásai számára, és a hallgatók érdeklődését is elégtelennek találta, ezért csak rövid ideig maradt a főiskolán. Az I. világháborút követő években akadozott az oktatás. 1918–1919-ben a főiskola a megszálló cseh csapatok elől Selmecről Sopronba menekült. Ideiglenesen a Károlyi laktanyában helyezték el az intézetet, onnan költözött át 1922-ben végleges helyére, a honvéd főreáliskola céljaira épült épületcsoportba, a mai botanikus kertbe. 1934-ben a főiskolát hozzácsatolták a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemhez, s visszaminősítették Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Karrá.

1949-ben rendelték el a Nehézipari Műszaki Egyetem létrehozását Miskolcon. Ekkor került át Miskolcra a Bánya- és Kohómérnöki Osztály. Teljes egészében viszont csak tíz év múlva, 1959-ben települt át a bányászati oktatás Sopronból Miskolcra. 1949-től: Budapesti Műszaki Egyetem Soproni Kara mint Erdőmérnöki és Földmérőmérnöki Kar folytatja működését két osztállyal: Erdőmérnöki Osztály, Földmérőmérnöki Osztály. Közben hogy a tanszék történetét is kövessük: mint már említettük 1904–1947-ig Boleman Géza volt a tanszékvezető. Ő szervezte meg a Fizika–Elektrotechnika Tanszéket 1904-ben, mely elnevezés 1949-ig volt érvényben. Ekkor kettévált a tanszék: a Fizika Tanszék a Földmérőmérnöki Osztályra került és vezetője Kovács István lett, az Elektrotechnika Tanszék az Erdőmérnöki osztályra került, amelynek vezetője pedig Simonyi Károly lett. Kovács István volt a KFKI első igazgatója. Fő kutatási területe az elméleti molekulaspektroszkópia volt. A kétatomos molekulák elméleti modellezésével, illetve a finomszerkezeti mérések interpretálásával foglalkozott. 1969-ben a kétatomos molekulák színképeinek tanulmányozásáról megjelent angol nyelvű monográfiája nemzetközileg elismert alapmű.

A Tanszék történetének jelentős alakja volt Simonyi Károly. Az ő irányításával építették meg azt a Van de Graaff rendszerű részecskegyorsítót, amelynek segítségével 1951. december 23-án Magyarországon elsőként végeztek atommag-reakciót mesterségesen gyorsított részecskékkel (protonokkal). Ez a kísérlet megalapozta hazánkban a gyorsítókkal végzett magfizikai kutatásokat. A gyorsító 1952-ben Simonyi professzorral együtt a KFKI-ba került, ahol évekig használták még.

Simonyi Károly távozását követően, az Elektrotechnika Tanszék vezetője Vörös Imre docens lett, aki 1959-ig vezette a tanszéket, akkor Miskolcra ment a bányász szakokkal együtt. A Fizika Tanszéken Kovács Istvánt Kántás Károly követte, aki 1951-ben megszervezte a Geofizika Tanszéket, így lett a Fizika Tanszékből 1951–1959 között Fizika–Geofizika Tanszék. Kántás mielőtt tanszékvezető lett, már tartott előadásokat, mint meghívott oktató. Kántás 1951–1956 között vezette a Fizika–Geofizika Tanszéket. Őt követte Csókás János, aki 1956–1959-ig volt tanszékvezető, ekkor ő is Miskolcra költözött. Közben a szervezeti változások egymást érték. 1950. januárjában a Fizika Tanszéket az Erdőmérnöki Osztályra helyezték át. Az 1949/50-es tanév végeztével, július 1-vel az Erdőmérnöki Osztályt az Agrártudományi Egyetemhez csatolták, és mint az Agrártudományi Egyetem Erdőmérnöki Kara működött tovább. 1952-ben az Erdőmérnöki Kar kivált az Agrártudományi Egyetemből, és mint önálló Erdőmérnöki Főiskola működött tovább. 1957-ben megindult a faipari mérnökképzés, s 1962-ben szervezték a főiskolát Erdészeti és Faipari Egyetemmé Erdőmérnöki és Faipari Mérnöki Karral. Ezt a nevet változtatták 1996-ban Soproni Egyetemmé, majd az első integráció során 2000- ben Nyugat-Magyarországi Egyetemmé, míg 2007- ben Nyugat-magyarországi Egyetemmé, amely 10 karral rendelkezett. 2016-ban a soproni székhelyű Nyugat-magyarországi Egyetem megszűnt, így a kar 2017. február 1-től újra a Soproni Egyetem 4 soproni karának egyike lett. Az Egyetem nevének változása mellett a Kar neve is változott, így az 1962-ben alapított Faipari Mérnöki Kar 2013-ban felvette egykori tanszékvezetőnk, Simonyi Károly nevét és azóta is Simonyi Károly Műszaki, Faanyagtudományi és Művészeti Karként működik.

A tanszék történetéhez visszatérve: 1959-ben a bányász szakok végleges Miskolcra költözésével a Fizika és az Elektrotechnika Tanszék egyesült, és újra Fizika-Elektrotechnika Tanszék lett a neve. A Fizika–Elektrotechnika Tanszék 1999-ben Fizika Intézet, majd 2006-ban Fizika és Elektrotechnika Intézet lett. 1959-ben lett a vezetője Barta Ernő, aki 1963. januárjában bekövetkezett haláláig vezette a tanszéket. A Faipari Mérnöki Kar megalakulásakor a tanszék ezen kar tanszéke lett. Barta Ernőt Béldi Ferenc követte, aki 1986-ig volt a Tanszék vezetője. 1986–1991-ig Molnár Sándor, Bálint József és Szabó József váltották egymást a vezetésben, míg 1991-ben Papp György lett a vezető. Papp György 1991 és 2013 között vezette az intézetet, majd átadta a feladatot Divós Ferencnek, akit 2016-ban Joóbné Preklet Edina váltott.

Papp György, Barta Edit: Fizika és elektrotechnika; In: Albert, L (szerk.) Az erdészeti felsőoktatás 200 éve : Emlékkönyv. Selmecbánya 1808 - Sopron 2008 Sopron, Magyarország : Nyugat-magyarországi Egyetem Erdőmérnöki Kar, (2008) pp. 123-126. , 4 p.

A közlemény a 2008. utáni adatok frissítésével készült.